Negyedik fejezet

Tudatában voltam annak, hogy Cracken tábornok teljesen jogos és ésszerű indokok miatt tagadta meg a kérésemet, a helyében magam is így jártam volna el. Viszont ez a fajta fagyos logika szempillantás alatt elolvadt a haragom és fájdalmam forróságától. Mindennek a tetejébe szörnyű bűntudat gyötört. Ha néhány hónappal korábban meghoztam volna a döntést, és nem igyekszem elodázni, Mirax nem tűnt volna el. Akkor még szabadulni akartam a felelősség terhe alól, de most szentül megfogadtam, hogy másodjára nem fogok csalódást okozni a feleségemnek. Amikor a megbeszélés alatt azzal hozakodtam elő, hogy kérvénnyel fordulok a Kormányzótanácshoz, nem üres fenyegetésnek szántám, de Cracken tudta, hogy nem kell különösebben aggódnia. Elméletileg az Új Köztársaság valamennyi polgára kapcsolatba léphetett valamelyik szenátorral, aztán, ha az ügyének súlya indokolta, a Tanácshoz is fordulhatott. Jómagam közvetlenül folyamodhattam Doman Berusshoz, és rajta keresztül kérhettem meghallgatást. Csaknem biztosra vettem, hogy a Tanács tagjai hagynák, hogy elmondjam a mondandómat, de azzal még messze jártam volna attól, hogy megkapjam azt, amit akarok.

Így aztán, még mielőtt a Tanács elébe álltam volna, támogatókat kellett szereznem a tagok között, hogy legyen esélyem. Tisztában voltam azzal, hogy a biztonsági megfontolásokra hivatkozva könnyűszerrel elutasíthatják a kérvényemet, viszont úgy számítottam, hogy ha a tanácstagok közül többen támogatnak, akár még győzhetek is.

Ahhoz viszont, hogy megszerezzem a szükséges támogatást, először is szívességet kellett kérnem a barátaimtól. Az első utam - már persze azután, hogy hazasiettem, és átöltöztem a szolgálati egyenruhámba - Wedge Antilles irodájába vezetett. Nem szóltam oda előre,

Wedge titkára, akármilyen zárkózott és zordon alak volt is, látszólag magától értetődőnek vette, hogy csak úgy beállítottam.

Az iroda sokat elárult arról a férfiről, akit az elmúlt évek folyamán alaposan megismertem, és akiben maradéktalanul megbíztam. Az íróasztal mögötti falat teljes egészében egy óriási páncélüveg-tábla helyettesítette, amitől az a benyomásom támadt, hogy Wedge egy tágas erkélyen dolgozik. Csodás kilátás nyílt Coruscantra, és ami l ennél is fontosabb, a szabad égbolt egy hatalmas szeletére. Az íróasztal elég nagy volt ahhoz, hogy akár egy X-szárnyú is leszálljon rá, és Wedge olyan rendben tartotta, hogy valóban letehetett volna rá egy X-szárnyút. A bejárattól balra eső részre egy kanapét, egy alacsony asztalt és néhány megviselt széket rakatott, amelyek sokkal jobban illettek volna egy vadászosztag eligazítótermébe, mint egy rendezett, elegáns irodába.

- Remélem, nem zavarom, tábornok úr! - mondtam, amikor beléptem az ajtón.

Wedge derűsen rám mosolygott, aminek láttán némi melegség kezdett ébredezni a bensőmben.

- Örülök, hogy látlak, Corran! - válaszolta. - Nagyon régen találkoztunk.

Tisztelegtem neki, majd mialatt kezet ráztunk, megjegyeztem:

- Valóban régen, tábornok úr!

Furcsa pillantást vetett rám, majd a kanapé felé intett. Miközben én helyet foglaltam, megkerülte, az asztalát, és leült velem szemben. Kettőnk között állt az alacsony asztal, amelyről felfedeztem, hogy színben és stílusban illik ahhoz a szekrénykéhez, amiben odahaza hasra estem - és a gondolat nyomán a sípcsontom máris sajogni kezdett. A lapján hadtörténeti írásokat, valamint építészeti szakcikkeket tartalmazó adatlemezek hevertek szerteszét szórva.

Wedge óvatos pillantásokkal méregetett, mialatt letelepedett, és halkan megjegyezte.

- Ne legyél már ennyire hivatalos, Corran!

- Sajnálom, Wedge - feleltem, és kényszeredett mosolyra húztam a számat. - Az osztagnál valamennyien megértettük, hogy a vezérkar átvezényelt téged a flottaparancsnokságra, amikor az újjászületett Császár megtámadta az Új Köztársaságot. És azt is, amikor az utóbbi négy hónapban összevissza röpködtél, és feljebb vontattad az alacsonyan keringő roncsokat, nehogy lezuhanjanak, és még tokira élőlényt pusztítsanak el. Aztán, amikor elfogadtad ezt a felszíni megbízatást, ahelyett hogy visszajöttél volna, néhányunk fejében megfordult, hogy talán nem szeretted meg az „Antilles tábornok” megszólítást.

Megint rám mosolygott a maga nyílt, barátságos módján, és barna szeme felfénylett.

- Semmit sem szeretnék jobban, mint visszatérni az osztaghoz - válaszolta -, de tudod, az elmúlt tizenegy évet azzal töltöttem, hogy különféle gépeket és épületeket lőttem szét. Amikor visszajöttem a Coruscantra, és megláttam, hogy mennyi minden elpusztult, és mennyien maradtak otthon nélkül, mint például Mirax és te, hát nem is tudom... a lelkem mélyén megmozdult valami, és változást akart. - Mélyen előrehajolt, amitől sötétbarna hajának egyik tincse előrelendült a homlokára, és felkapta az egyik építészeti adatkártyát, majd azt méregetve, tovább magyarázott: - Tudod, akkoriban, amikor még a Gus Treta állomáson éltem a szüleimmel, sokat álmodtam arról, hogy egyszer majd lesz egy felszíni otthonom, és káprázatos épületeket fogok építeni. Aztán közbejött a lázadás, meg minden, ami azzal járt, és szépen elfelejtettem azt az álmot, de amikor ott repkedtem a megsemmisült tájak felett, valahogy újjáéledt bennem. Nem tudom, hogy meddig fogok kitartani mellette, de most ezzel akarok foglalkozni.

Szerettem volna tiltakozni, szerettem volna győzködni, hogy jöjjön vissza az osztaghoz, de olyan boldognak tűnt, hogy igazán nem tudtam haragudni rá, amiért munkahelyet váltott.

- Azt azért tudnod kell, hogy mindannyian nagyon örülnénk, ha újra velünk repülnél - jegyeztem meg halkan.

- Köszönöm, ez jólesik - felelte biccentve Wedge, azzal hátradőlt, kényelmesen elhelyezkedett a székén, és megkérdezte: - Szóval, mi szél fújt ide? Csak úgy benéztél?

- Nem egészen - feleltem, majd nyeltem egyet, és kiböktem: - Szeretnélek megkérni egy szívességre. Egy elég nagy szívességre.

- Mi a baj, Corran? - kérdezte szempillantás alatt elkomorodva.

- Mirax eltűnt, és meg akarom keresni - válaszoltam letörten. - Cracken tábornok tudja, honnan jelentkezett utoljára, merthogy Mirax most éppen neki dolgozik, de nem hajlandó megmondani nekem.

- Nyilván nem akarja, hogy odarohanj, és veszélybe sodord a feleségedet, illetve magát a műveletet - vélekedett a száját lebiggyesztve Wedge.

- Ezt magam is tudom, viszont Mirax bajban van, és segítenem kell neki - feleltem elszántan. - Arra kérlek, hogy beszélj Organa Solo tanácsossal, és tudakold meg tőle, hogy segítene-e kérvényt benyújtani a Tanácshoz. Az lenne a cél, hogy a Tanács adja parancsba Crackennek, hogy szolgáltassa ki nekem ezt az információt. - Igyekeztem ugyan ésszerűnek beállítani a kérésemet, de mialatt elmondtam, magam is éreztem, hogy őrültséget beszélek. Bizonyosnak tűnt, hogy hiába segít Wedge, a Tanács sosem fogja megadni azt, amit akarok. A kérésem messze túlment a határokon, és ezt tudtam is, de nem maradt más választásom.

Mielőtt Wedge válaszolhatott volna, egy ravasz tekintetű, fényesen csillogó szemű férfi lendült be az ajtón. A küszöbön megállva visszanézett a titkárra, és odaszólt neki:

- Egy perc az egész, és már itt sem vagyok!

Azzal a jövevény Wedge felé fordult, és bár aggodalmasan ráncolta a homlokát, olyan szélesen vigyorgott, akár egy hutt, mialatt megkérdezte:

- Hé, Wedge, nincs kedved elugrani velem a Kesselre?

- A Kesselre? Sosem hittem volna, hogy valaha oda akarsz menni - felelte Wedge meglepetten pislogva. - Köszönöm a meghívást, Han, de rengeteg dolgom van.

- Miféle dolgod? Az építődroidok maguktól is eltájékozódnak. Gyere el velem, aztán köszönj be egy pár ismerősödnek, akiket ott hagytál! Ott van például Fliry Vorru. - Han Solo ekkor elnézett Wedge mellett, odabiccentett nekem, és hozzátette: - Bocs, hogy közbeszóltam.

Wedge rám pillantott, és mosolyogva megkérdezte:

- Találkoztatok már?

Megráztam a fejemet, de rögtön megjegyeztem:

- Hírből természetesen ismerem Solo tábornokot.

- Szerencsére már nem vagyok tábornok - közölte továbbra is vigyorogva Han Solo -, csak egy egyszerű civil.

- Kötve hiszem, Han, hogy az úr csakis erre a fajta hírnevedre gondolt - szólt közbe sejtelmesen mosolyogva Wedge. - Hadd mutassam be neked Corran Horn kapitányt. Annak idején a KorBiz - nál dolgozott.

- Hát akkor hírből én is ismerem őt - jelentette ki Han, és közelebb lépve felém nyújtotta a jobbját. - És az apját is.

- Az apámat? - kérdeztem, mialatt kezet ráztunk

A Korélia egyik legelvetemültebb csempésze bólintott.

- Annak idején egyszer a nyomomban volt. Alig tudtam megszabadulni tőle.

Han Solo hangjában bujkált némi önelégültség, méghozzá az a fajta, amelyet én régóta a szökéseikkel kérkedő csempészekhez és bűnözőkhöz társítottam, és szerettem volna utálni őt érte. Tudtam róla, hogy fűszert szállított egy huttnak, és emiatt a világegyetem söpredékéhez soroltam őt. A koréliaiakat a Galaxis lakói általában belevaló vagányoknak tekintették, főleg Solo hőstetteinek köszönhetően, és már ez a tény is elég lett volna ahhoz, hogy mindörökre az ellensége legyek.

Ám volt valami a szemében, illetve határozott kézszorításában, ami sejteni engedte, hogy alapjában véve tisztességes ember. Könnyű lett volna leírni őt azzal, hogy nem más, mint egy szerencselovag, aki a vagyonáért vette el Leia hercegnőt, erre viszont alaposan rácáfolt a tény, hogy annak idején sokat szenvedett, és elszántan küzdött a Birodalom ellen. Valami folyton megakadályozta őt abban, hogy a könnyebbik utat válassza, elhagyva a barátait és a reménytelennek tűnő ügyeket. Talán a sikerre való törekvése győzedelmeskedett, vagy a kudarctól való félelme, vagy talán mindkettő, mindenesetre rádöbbentem, hogy önmagában véve a bűneinek és a hőstetteinek hosszú sorával nem lehet jellemezni őt.

- Örülök, hogy megismerhetem, uram - feleltem a szemébe nézve.

- Hát igen, a KorBiz-nál dolgozott... nyilván ezért szólít uramnak - dörmögte, majd rántott egyet a vállán, és hozzátette: - A formalitás sosem volt erős oldalam.

Wedge intett neki, hogy foglaljon helyet, de Han Solo állva maradt.

- Corran épp az imént kért meg, hogy beszéljek a feleségeddel egy rendkívül fontos ügyben - közölte vele Wedge. - Emlékszel még Booster Terrikre?

- Boosterre? - ismételte a nevet Solo, és felderült a képe. - Őt elég nehéz volna elfelejteni. Már akkor legenda volt a csempészek köreiben, amikor a Korélia kőgolyóvá hűlt. - Hirtelen felém nézett, és megkérdezte: - Nem az ön apja küldte Boostert a Kesselre?

- Öt évre - feleltem nagyokat bólogatva.

- Az elég hosszú idő a bányákban - jegyezte meg Han, és megborzongott.

- Szóval, három évvel ezelőtt Corran feleségül vette Booster lányát, Miraxot - jelentette be sejtelmesen vigyorogva Wedge.

- Nem mondod! Végre valaki, aki ugyanolyan furcsa házasságot kötött, mint én! - válaszolta Han, és érdeklődve meredt rám. - És mit szeretne, Wedge miről beszéljen Leiával?

- Mirax eltűnt - mondtam egyszerűen. - Meg akarom találni őt, de Airen Cracken nem hajlandó elárulni, hogy hol tartózkodott, amikor eltűnt. Azt remélem, a Tanács parancsba adja neki, hogy adja meg nekem ezt az információt.

- Leia talán meg tudja győzni a többieket, de erre azért nem mernék nagy téttel fogadni - felelte az egykori csempész, és rosszkedvűen megcsóválta a fejét. - Leia valószínűleg együtt fog érezni magával, csakhogy a kérése eléggé lent lesz az Új Köztársaság fontos és sürgős ügyeinek listáján. És ha most is úgy gondolkodna, ahogyan unnak idején, a KorBiz-nál gondolkodott, akkor maga sem adna ki efféle információt egy titkos ügynök házastársának.

A padlóra szegeztem a tekintetemet, és halkan mormoltam:

- Tudom...

- Ugyanakkor - folytatta Solo némileg megenyhülve -, nem az Új Köztársaság Titkosszolgálata az egyetlen hely, ahol információt szerezhet Miraxról. Manapság is Pulsar Skate-tel repül?

Felkaptam a fejemet, és kissé meglepetten rávágtam:

- Igen, uram.

- Mielőtt elindulok a Kesselre - dörmögte Solo a gondolataiba merülve -, merthogy Leia megkért, lépjek kapcsolatba az ottani népséggel, mivel régebben sokat forgolódtam azon a környéken, szóval, mielőtt elindulok, tapogatózhatnék egy kicsit. Mondjuk, utánajárhatnék, hogy látták-e mostanában a Skate-et szokatlan helyeken. Hátha kiugrik valahonnan egy nyom. - Hirtelen résnyire vonta a szemét, és rám förmedt: - De csak akkor, ha abbahagyod ezt az uramozást, és végre hajlandó vagy összetegeződni velem.

Nem voltam éppen jókedvemben, de elmosolyodtam.

- Köszönöm, Han. Szólíts nyugodtan Corrannak, dacára annak, hogy valaha a KorBiz-nál dolgoztam.

- A Galaxis elég nagy, úgyhogy nem egykönnyen fogod megtalálj ni a feleségedet - válaszolta Solo -, de gondolom, ez édeskevesei számít neked.

- Egészen pontosan semmit - feleltem a fejemet ingatva.

- Hát akkor, az Erő legyen veled! - búcsúzott Solo, azzal mégegyszer megkérdezte Wedge-től: - Biztos nem akarsz eljönni velem a Kesselre?

- A következő alkalommal feltétlenül, de most nem - felelte mosolyogva Wedge. - Amikor legutoljára ott jártam, pontosabban, amikor a Zsiványok legutoljára ott jártak, Moruth Doole nem volt elragadtatva tőlem. Tegyél meg magadnak egy szívességet azzal, hogy nem emlegetsz őelőtte!

- Vettem az adást. Mihelyt visszajövök, értesítelek, hogy megtudtam-e valamit, Corran! - mondta a csempész, és hanyagul tisztelgett; mindkettőnknek. - Jó repülést, uraim!

Solo sarkon fordult, és kiviharzott az irodából. Wedge és én pár pillanatig szótlanul néztünk utána, aztán felnevettem, és megszólaltam.

- Neki aztán van egy stílusa, mi?

- Nehéz lenne elfelejteni, az biztos - válaszolta Wedge.

- Ami megmagyarázza a fejére kitűzött vérdíjakat - jegyeztem meg, és mialatt folytattam, a mosoly lassan lehervadt az arcomról. - Még egy dolog, Wedge. Én... szóval, nem tudom, hogy tervezed-e meglátogatni Iellát most, hogy felszínlakó lettél, de ha megteszed, ne kérdezd Miraxról! Még most is Crackennek dolgozik, és talán tud egyet s mást, de nem akarom bajba keverni azzal, hogy kiszedek belőle valamit.

- Ne aggódj, észben tartom - felelte Wedge, és a homlokát ráncolva megkérdezte: - Most már valóban össze kéne jönnöm vele, nem?

- Ti ketten híresen jól kijöttök egymással - válaszoltam mosolyogva. - Szerintem ezúttal komolyan kéne venned a dolgot.

- Szerintem is - ismerte el Wedge, azzal kissé görcsösen rántott egyet a vállán. - Szívesen találkozgattam volna vele, mielőtt a férje felbukkant, de a férje halála után, meg Thyferra meg a Szellem-osztag meg Thrawn...

- Tudom. Sok minden történt, ami alaposan megbonyolította a helyzetet - dörmögtem. - De ne hibáztass egy bolygólakó lányt, mert olyan valakire vágyik, aki megmutathatja neki az univerzumot.

- Ezt Mirax és te szépen bebizonyítottátok - jegyezte meg Wedge már-már sóvárogva. - Tényleg fel kéne hívnom, és adnom kéne a dolognak még egy esélyt. Ha már az újjáépítés szépen halad, talán tudok rá szakítani némi időt.

- Ahogyan Han az imént mondta, a Galaxis elég nagy, de nem hiszem, hogy találnál valakit, aki jobban illene hozzád, mint ő - bölcselkedtem, és kipréseltem magamból némi kényszeredett kacagást. - A Galaxis nagy, és ki tudja, hol van benne a feleségem, míg számodra a tökéletes pár oly közel van. Nem egyszerű az élet, mi?

- Hát nem az - erősítette meg Wedge, és ekkor végre felderült az arca. - Ugyanakkor támadt egy ötletem. Talán segít megoldani a problémádat.

- Mire gondolsz? - csaptam le nyomban a kijelentésére.

- Luke jelenleg itt tartózkodik a Coruscanton. Beszélned kéne vele - válaszolta megfontoltan bólogatva Wedge. - Miraxot megtalálni körülbelül olyan lesz, mint megtalálni egy bizonyos kvarkot egy mól deutériumban, de ha egyszer ez a feladatod, egy Jedi segítsége kapóra jöhet.